Eljött a nap.. a túrám folytatódott. Gondoltam egy hónapon belül bejárom a vidéket. A terveimet már leírtam? Orosz nap, a befizetés megtörtént, az előző nap ugye elég jól sikerült. 6kor találkozó a központban. Keltünk nagyjából 1 óra alvás után. ANDORral! Elbúcsúztunk és megindult a 10 órás buszos utazás. Oroszországba!
Hosszú út volt, félig ésszel, félig ész nélkül. Jó hangulattal de nyugodalmasan. Aztán rádöbbentem egy-két apróságra ismét: Nincs egy forintom sem, (sem rubel-em, sem euro-m). Valamint nem hoztam el a finn telefonom, a másikhoz pedig nem hoztam töltőt. Nincs laptop-om, sem gyógyszerem.
Külső segítséggel tudtam túlélni a napokat.. Az oda úton a buszvezető ment, mint az őrült. Előzgetett olyan sebességgel :) Visszakaptuk a pár hete leadott útleveleinket. (hamarosan adom Tinének, hogy meglegyen az Arctic pecsét is) Benne a fantasztikus vízummal, kitöltöttünk pár lapot, amit kellett. Megkaptuk a programot a túrára. Kedves és aranyos orosz leányzó volt a vezető. És mint kiderült, az oroszok szépek. Mármint a lányok. Persze nem mind, de azért elég sokkal találkoztunk később. Izgalmak határnál: Sima finn engedély, de az oroszoknál háhá.. Alapos buszvizsgálat, fejvizsgálat, papírkák. De szerencsések voltunk, mehettünk tovább és pecsétet is kaptunk. Fura.
Elsőként láthattam Oroszországban az erdőbe dobott gumikerekeket, meg a sok szemetet. Marha nagy ország, gondolom mindent nem lehet kézben tartani. A vezetés meg úgyis inkább az olajjal, nukleáris fegyverekkel, stb van elfoglalva. A buszon lapocskát kaptunk, amin bejelölhettük milyen extra programban kívánunk részt venni. Ugye előre ez nehéz, ha fogalmad sincs. Az emberek általában a többiekhez mérték programjaikat. Én kicsit máshogy csináltam. Majd kitérek a részletekre.
Moscow time +1 óra
Megérkeztünk a városba, az első érzésem az otthon volt. Feels like BP. Vicces, nem? Nagy tömeg, araszolva haladtunk a dugóban, rögtönzött bemutatókkal, amiket erre-arra láthatunk. Szép, sok vízzel, nyüzsgés és hihetetlen. Engem ez a szám szinte sokkolt, de a külvárosi részeken láttam a házsorokat. Hatalmasak, egymás hegyén-hátán, hihetetlen. A teljes lakosság, (nem csak a szűk értelemben vett városban) 6 millió fő. Egy városé. A finneknek az egész országukban összesen 5 millióan élnek.
Nyüzsgés, pezsgés, fények. Mintha haza jönnék. De nincs víz. És a csapból szlopálás nélkül mit sem ér az ország. Még mindig Budapest a legjobb. :) Az árak az otthonihoz hasonlóak, a finnekhez ne hasonlítsunk. Némi kavargálás után Hotel 2 csillaggal az Ibis jóvoltából. Szervezett programok. Van mit írni. Dúsak az élmények és nagy a blogos lemaradásom is, de próbálok összeszedetten írni.
Programjaimat tekintve próbáltam jófiú lenni. Csak arra mentem, amire be is fizettem (nem mindenki tett így). Ezeket választottam: Russian dinner party, Catherine's palace, Cathedral on spilled blood, St. Isaac cathedral, State hermitage museum, Cruise on rivers and canals. Kihagytam a limousine trip-et és aYusupov palace-t.. mert már voltam, vagy elég a múzeumokból.
A hotel előtt várt a másik busszal menő németek közül a kicsi. Aki reám várt édesen, megmutatta a szuper szobát. Az ágy nyomi volt, de kényelmes. A kilátás gyönyörű. Láttam a tömeget araszolni autóval, de nekem ez tényleg szép. Egy szelet otthon. Kis nézelődés után mentünk is az első beszervezett programra. Russian dinner with Folk music show. Vodka az asztalon. Úgy hallottam az akkor jó, ha nem lehet érezni a szagát. Első fogás valami céklás történet. Aztán lassan jött a többi. A rengeteg kép majd megosztásra kerül valahogy. Az asztalnál Tine, Máté, Maike és én. Borsch, nemzeti leveske. Gombás-sajtos nagyon finom szószos akármi. Disznóhúsos bánat. Közben zenékkel, játékokkal. Volt alkalmam bezendülni a Párttal, a néppel különböző utunk féle dalba is. Fagyi és palacsinta desszertnek. A szép és finom ebéd után pedig a programban szereplő fogalmam sincs mi helyett az XXXX bárba mentünk. Ami igencsak sznobnak tűnt. Belépés, itt rendszeres a face kontroll, de a cserediák sok pénzt hoz és olyan randa sem vagyok ezek szerint. Ez a hely elméletileg az, ahol mindent megtehetsz. Ez később kiderült, hogy nem teljesen igaz. Inkább az országra igaz. Mindent megtehetsz, amíg kis pont vagy és nem akarsz nagyobbra nőni. Láttunk táncos csajokat, a szoba közepén hinta volt, ami elég veszélyes volt, ha belekalkulálom a részeg oroszokat, akik rángattak rajta, másokat fejbe b_szva. Zongoráztam kicsit, és táncoltam is rajta. Nomeg az asztalon. (az előbbinél jöttek oda, hogy nem kéne) és átvert az első orosz. Féreg. Nem vészes, de akkor is. Sétáltunk haza hajnalban, hogy aztán alig alva ISMÉT hajnaltól pörögjünk és induljunk a következő programokra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése