Másodszorra nem olyan élvezetes Vaasa. A dolgok megváltoztak. Az emberek változtak, az érzések változtak. A finneket jelen pillanatban rühellem. Túl élesen veszik a szabályokat. Semmi kivétel. Ami a mi országunkban van természetesen az sem jó, de néha engedményeket kell adni. Egyszerűen így élhető a világ. Így működik, mindig a szabályokat kergetve nem lehet boldogulni. Vagy még csak én nem tudom a módját. A nap jól telt.
Bejártuk a várost. Megmutattuk Karonak. Körbesétáltuk az ismert helyeket, felidéztünk pár emléket. ÁÁÁ vissza kéne olvasni a blogot, de az idő rohan. Net az nem sok van és az élmények folytatódnak.
Erasmus utam során úgy érzem már megtudtam sokat. Már tudom, hogy megérte, vagyis tudom miért érte meg. Mindig is tudtam, hogy nem szabad kihagyni. De már tudom, hogy amit az életről tudni kell, az többnyire kiábrándító. Kegyetlen a világ és a menekülés nem megoldás. Szembe kell nézni a gondokkal és átélni? Ez olyan, mint hazudni. Azt sem lehet sokáig.
Ettünk egy pizzát és Tsakamisnak a leány igencsak tetszett és Muszáj leírnom :D Bocsi. Mikor a csaj kihozta a pizzát meg kéne simogatnod finoman.. Hozzáérni, vagy valami. És megcsinálta! :D Atyaég.. Tine lépni akart a feszült hangulat miatt, de meggyőztem, hogy maradjon még. Így közösen mehettünk a pussi dikki partira..
Ez a parti lényegében abból állt, hogy lányok fiúnak (uncsi), fiúk lányoknak öltöznek. Vicces lett, Andreas-szal úgy néztünk ki, mint 2 riherongy. Képet nem rakok fel :D És amikor szoknyában bicajoztunk a máshol lévő partiba, na mindegy. Sokat nevettünk :) De hamar elfáradtunk, férfigúnyát öltöttünk és hazatértünk. Ahol majdnem fürödtem. Karo-t azzal rémisztgetem, hogy a túra végéig kell majd szagolnia. :) És esetleg beiktatok pár edzést a túrákba, természetesen fürdés nélkül :D
Maradjunk annyiban, hogy nagyon sokat nevettünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése