Szép hely, jó hely. A feedbacket is kapom útitársamtól, hogy akit eddig felvonultattam valóban jó fej. Így lesz ez a továbbiakban is. Elérkezett a körbenéző hadgyakorlat a gyönyörű Ouluban. 4-en ettünk egy fahéjas? valamit, meg kakaó-kávé ilyenek. Bejártuk, amit lehetett. Csináltuk a képeket. Inkább azok domináltak :) Turistáskodás, kínaiaskodás közepette egy-két levélbemászás, hülyülés a rendőrszoborral, stb. Akartam szuvenírt venni, de amit néztem az minden csak nem finn. De chiléből azért nem veszek ajándékot haza. Sokat gondolok a hazára.
A hazatervek alapján Peet koma 20-án megy haza Turkuból, én 24-én, Alkohojka pedig 27-én. Persze decemberben. Ugyanonnan ugyanazzal a járattal, muhaha. 3 egymást követő géppel fogjuk betámadni a fővárost! Úgyhogy vad lesz. Sosem lesz a régi.. erasmus feeling, ami most van, de majd igyekszünk és a barátságok megmaradnak. Az EILC-s összetartás ebben az országban nagyon szép. Bárkinek írok örömmel fogad. Egyszerűen jó rájuk gondolni. A tényre hogy ennyi helyen, ennyi ember kedves és aranyos a világ minden tájáról (ezek nyílván nem a legjobb szavak rá, de nehéz na..)
Kisemberek, szobrok, épületek. Nagyon szép város, sok vízzel, sok híddal. Gyér közlekedéssel és a napokban sok esővel :) Mentünk pár kört.. Az ott létet nagyon élvezném. Gondolom még sötétebb, a hidakba szerelmes lennék/vagyok és gondolom több esély van látni az északi fényt is.
Eztán relax.. A héten még igensok séta jön :) Csak előrevetítek. Találkoztunk egy finnel, akivel gyanús viszonya van kedves vendéglátónknak :D Ki tudja.. Az információk halmaza. Aki túl kiváncsi hamar megöregszik és én sem szeretem :) Átjöttek hát páran. Láttunk sok jutubvideót a mikulásról. Egy cég csinált pár kis videót :) A napokban fáradt vagyok. De ilyen az élet.
A kis videót rengetegen látták, a mikulás születéséről? :D Alapjáraton egy reklám egy céghez. De olyan sikeres, hogy csinálják belőle a filmet. Hamarosan a mozikban..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése