Keresés a blogban

2010. október 22., péntek

83. Kemi - trip day 8

Elnézéseket kérek a nagyon lassú bejegyzések miatt. Zajlanak az események, ahogy majd látjátok.

Ez volt az utolsó teljes Kemis nap. Peet vendégszeretete kifogyhatatlan. Ebédek olyan fantasztikusan, egyszerűen nem tudtunk éhesek lenni mellette. Ma jött el az idő az úszásra, hát egy jó kis reggeli után mentünk is megvadítani a finn (klóros) vizeket. 2 órát játszadoztunk mindenféle eszközökkel, meg ugrálgatással, csúszdázással :D Még a magas leugró valamiről is leugorhattunk, csak ketten voltunk, akik mamlasz létükre odaólálkodtak. Már nem szabadott volna, de a viharba ne. Engedélyt megkaptuk :D Az az állat meg ment volna a legmagasabbra, de én bátor ember lévén beálltam a kicsik mögé a sorba (nem olyan magasan).

Haza jöttünk, hami és mivel az uszoda Kemi másik felén van a túra kitöltötte az időnket :) Eztán meglestük a helyet, ahova költözik majd Peet a hétfői napon.. Az új hely a vonatállomástól (és lényegében mindentől) jó messze van. Még messzebb, mint egyébként. Net még nem volt, ellenben 2 ágy, egy pici szobában, retkesebb, tömöttebb, és persze nyugtalanabb. Csak a suli miatti közelség jó.

Neki jó lesz, mert már a magányból elege lett :) Nekem jót tett egyébként. Rettenetesen jól éreztem magam Kemiben, nagyon nyugtató volt. És nagyon örülök, hogy még elkaptuk a régi helyet, az új helyre való érkezés teljesen más érzéseket hordozott volna, ebben biztos vagyok :) Az eredeti helyen amolyan remete életet lehet élni. Éltük is kicsit.. Nagyon tetszett az elszigeteltség.

Az új hely (azt hittem közel van, de nem) emberekkel tömött. Csak épp net nem volt, mikor elvileg pont annak örült volna :D Emberek vannak, azzal el lesz. És próbáltuk megkonnektálni a netet valahogy, ezt úgy tudtuk elérni, hogy a szomszéd lakások előtti asztalhoz leültünk (a szabadba) és a wireless kapcsolatot lopkodtuk a bentiektől :D Közben pedig ismét elkezdett esni a hó. Visszafelé kerülővel jöttünk, mert csak most vagyunk Kemiben, nem hiszem, hogy lesz még lehetőségem megtekinteni a város tavait. ELTÉVEDTÜNK, jajj ó ne :) kirándultunk, megnéztük a híres l.....sz tavat, ahogy Peet mondta. De csak meglettünk valahogy és hazaértünk. WOW haverunk nyomja ahogy szokta. Karo kidőlt (nem csoda, amennyit mászkálunk a napokban). Píttel pedig tejbelimplompot faltunk, ilyen jó kajákat nem ettem mióta az országban vagyok :D Meleg, magyaros, ízes.. Pizzából mondjuk nagy szakértővé váltam.

Kiültünk a konyhába, beszélgettünk magyar barátommal. És felfedezését élveztük kicsit. Hogy valaki a környéken erős jelet sugároz és tudunk netezni :) Így kihasználtuk az alkalmat még egy kicsit. Vicces :) pár órája még a hidegben ültünk, hogy láthassuk az üzeneteket, amiket a nagyvilágtól kapunk.

Utolsó mozzanatként arra a napra (inkább hajnalra) és Kemis mozzanatként.. mert mindjárt megyünk Rovaniemibe.. Eeeelmentünk szaunázni. Számítani lehetett rá. :) Minden kemis napon 1 szauna :) Ezúttal ketten, Karo mint mondtam kimerült volt és alukált inkább, még a hamiját sem ette meg. Így belemegedtünk :D és ketten pucér szaunáztunk. A finnek így nyomják, náluk teljesen normális, de azért mindenhol, minden helyzetben nem tenném meg. A finnek igen. Kiélveztük az utolsó órákat együtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése