Keresés a blogban

2010. október 14., csütörtök

Appro

Jégesővel indult a nap és őrült készülődéssel. Miután végre aludtam egy kicsit neki kellett állni egy beadandónak. Amit persze előző nap tudtam meg.. Az viharba, apropó jégeső, nem sok, nem kevés. Érdekes. Aztán a nap folyamán esett még havas-eső. Eső. ÉS hó is! Igazad volt apa. De ez későbbi történet. Összecsapott munkámat feltöltve higgadtan nyugtáztam, hogy előző összecsapott beadandóm értékeléssel készen várt. 4-es :) Alig volt időm, pénzem meg semmi és az Appro nem ingyen van. Csak olcsóbban.

Az utóbbi napokban már rájöttem, hogy ez az Appro valóban nagy dolog. A minden jegy elkelt dolog már unalmas. De erre aztán tényleg... Készülni kell lélekben. Nem a tényre, hogy inni kell. Az biztos. Az appro lényegében egy játék, mely az itteni diákoknak van (bár ahogy hallottam, sokan mások is szoktak jönni) a játék lényege, hogy ha megvan a jegy. Lehet inni. A jegyen szerepel egy időpont. Ekkor kezdheted meg harcodat az idővel és a sorokkal, amik a bárokban fogadnak. Több, mint 4000 ember vett részt a dolgon. Képzeljetek el 4000 részeg finnt és cserediákot egy kis városban. Én nem nagyon tudom, de nem is nagyon figyeltem meg őket. Máshol voltak.. Vagy én voltam máshol. Nem tudom.

Most céllal kell inni, mondtam Aaronnak a buszon. De vannak szabályok. A jegyen szerepel az időpont, amikor kezdhetsz Keskustorin és 4 órád van, hogy visszatérj a kit öltött jeggyel. Fiú - lány részei vannak. Lányoknak kevesebbet kell inni, és a mennyiség változik aszerint, hogy hanyadéves vagy. Továbbá a szabályok értelmében nem lehet használni a buszokat. Ez szép gondolat :) jó arra, hogy megelőzzük a rókákat és lehet röhögni a dölöngélő embereken. A cél, hogy visszaérj 4 órán belül a megfelelő mennyiségű pecséttel. Leírom részletesen: Meg vannak a helyek. A jegyen lévő térképen, hogy hova lehet menni. Lényegében bármit veszel 3 eurót fizetsz (ez a kedvezményes ár). Csak jeggyel vehetők igénybe a kedvezmények, de vannak árnyékharcosok. Akik nem pecsétszerzésért isznak. Ilyen volt Thomas :) Jó arc, szeretjük. A németek 4-re hívtak, de nem volt kivitelezhető a városba érés, de ahogy odaértünk találkoztunk a finnekkel. Törpikével, meg a többiekkel. Bírjuk őket nagyon :) Sok dolgot meg lehet ám tudni a világról, ha más helyen vagy és érdeklődsz. Marjo a feleségem. De az éjjel elhagyott. Erről később. A kezdet tehát megindult a finnekkel (az esőben). Mentünk a Loco-ba. Ahol Appro shot-ért cserébe megkaptam a kis mancsos pecsétemet :D Ez az alkalom arra jó, hogy sok bárba bemehetek ingyen és körbe nézhetek, merre mizu. Szép este volt :) Aztán mentünk egy buzibárba... Blue oyster. Veszélyes volt, de szerencsére nem maradtunk sokáig és sok lány volt velünk. Szivecskés pecsét. Tovább :) Megbeszéltem magammal pár dolgot, például, hogy hova nem akarok menni. 2 ilyen hely volt, Saha, és mekkdonác. (Mindkettőre sor került.) Buzulás után tehát mentünk a Sahába, hajós pecsét (havaseső). Hej nekem. És el is köszöntem. Egyedül folytattam harcomat. Megbeszéltük, hogy Henry's pub a következő találkahelyünk, addig én elmegyek erre-arra, mert nekem több pecsét kell én vagyok a fiú.

Innentől indult, vagy inkább bonyolódott az este, mentem amerre láttam :) Konttori. Itt szinte egyből letámadott egy csaj, hogy ne egyedül mozogj erre, csatlakozz. Így csatlakoztam, kicsit dumáltunk. Kiderült, hogy ők is Henry's pubjába tartanak, de később. Hát majd ott találkozunk. (Többet nem találkoztunk.) Benéztem mindenféle helyre, de a sorok miatt nem igazán tudtam érvényesülni. Hát don's vagy mi a hely neve. Táskát, kabátot néha le kellett adni. Ez adott egy következő kalandot a későbbiek során. Virágos pecsét, majd ismét körbe-körbe. Kávézó, narancsos valami, virágos-szíves pecsét.
Tiszta homok. És találkoztunk Henrynél :) (és megjött az a HÓÓÓÓ) Nagyon zsúfolt hely, központibb is és sokan kedvelik. De a korábban megismertekkel nem találkoztam, nagy hely, nagy nyüzsgés. 6 pecsét on more to go. Megmutattam, hogy állok, lényegében kész vagyok :) és még van 2 órám a határidőig. Hát kaptam egy sorszámos lila henripecsétet. És közösen indultunk tovább :) A nagyon közeli és hát ide nem akartam jönni mekkdonácba. Itt hamm, és hammért is jár pecsét. Fura.. de nekik van pénzük, hogy benne legyenek. Vááá. Túlteljesítés folyamatban. Találkoztam kedves régi ismerőssel, az egyik szervezővel, aki a seitseminen bulit szervezte :) Mindenki lement az infernoba. De ezt én nem tudtam és hiába beszéltünk telefonon, nem jutottunk egyről a kettőre. Itt már nem teljes mi zajlott. Azt hittem ezt mondják, de ilyen ha egy finn és egy magyar angolul telefonál :) Egyedül tehát ismét Groove-ba keveredtem és csak kivártam már a sort. Fantáziátlan kék pecsét. Aztán ha jól emlékszem, csak eljutottam az infernoba. Talán itt kaptam a malackás pecsétet. Zöld. De megint egyedül, mászkálás. A többiek a buszmegállóban, mennek Marjohoz. Én még maradok, körbenézek. Mit is akartam? Igen :) Mászkálni. Gyűjteni. 1st bar. Elegáns hely, központban nagy sorral. Kék pecséttel. Be akartam fejezni, feltenni az i-re a pontot a 12. megállónál, de a barom a 2. Coffee house-ban rossz helyre tette a salátát ábrázoló kék pecsétet. A franc. Rohanás, fogalmam sincs hány óra. Brick, emellett elhaladtunk már az elején is. Hát most lementem, kellemes hely, helikopteres pecséttel. Végre valami menő. Amarillo és Klub hovipoika? Hát lehet, a nevét nem néztem. Mindegy volt, bár vagy mi. Beszélgettem szépen nyugodtan egy kedves finn? lánnyal. Kiderült, hogy szervezett már approt és hogy 32 éves!!!! Én 22-nek néztem. Brutál, mi? Ezt az overál dolgot is le kell majd írnom. Kedves volt, aranyos, de később mikor hívtam nem reagált. Beváltottam a komplett jegyemet és megkaptam a jutalmamat érte :) Egy bánat az overálomra. Emlék, kész. A többiekkel most találkoztam a megállóban? Most mentek Marjohoz, eddig infernoban voltak? Nem tiszta. De nem tartottam velük, mert ijedten konstatáltam, hogy nincs a hátamon a megfelelő + súly. Kerestem a táskám. Fogalmam sem volt, hogy melyik bárban kellett letenni, hol tehettem le. Megtaláltam egy ruhatár jegyet, így biztos helyen van. Csak hol??

A szabályok :) Bocsi a szakadásért ;)

Fiúknak évenkénti leosztásban a kötelező: 7, 9, 12, 15, 15.
Lányoknak szintén így: 5, 7, 10, 12, 12.

Túl lehet teljesíteni, de pluszt nem kapsz érte. Időben beváltottam. Egy magyar mindent tud. Ha akar.

Megtaláltam a táskámat, a harc folytatódott, de győztem. Sok helyen többször is voltam :D Szerintem ismeretlen bárokba is mentem. A rohadékja a város másik oldalán volt. Az infernoban. Pokoli. Hell sinki.. X- teljesített feladatok, lefutott kör. Merre vagy drága egyetlenem? Marjo rezidenciája következett. Egyem a szívét. Zenék, mókák, Finnek. És mindenkinek a party. 3 helyen zajlott, szintén a jegyen volt a belépő erre a befejező buliba. Az arénában volt a mienk. A finnek tudták merre, mi meg csak mentünk. Aréna, finn zene és pecsét nélküli túlteljesítés. Élveztem, tényleg jó volt ez a finnül karattyoló nyanya :) Az elején nem tudtam, hogy nő. De ebben az országban mindenki nő. Józene, tetszett. Találkoztam a német leányzókkal, ők többet akartak belőlem a nap során. Kegyetlen világ. ÉS egyik drága finn elmondta, hogy jutok haza :) Haza is jutottam. Jó helyen szálltam le, erdőltem :) és KAJA! :) Ez volt az én első appro-m története.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése