Keresés a blogban

2010. november 19., péntek

111.

Meglestük a régóta foglalkoztató spy múzeumot, azaz a kémek mindenjét. Olvastunk valami magyar csávóról, az a nem jó a múzeumokban, amiért egyébként jók. Akkorák, hogy nem tudsz mindent megnézni, mindent használni, kipróbálni, minden tudást magadba szívni. De én azért kipróbáltam, amit lehetett. Eszter inkább olvasgatott. Találtunk orosz bilincset, sok-sok érdekes cuccot, amit használtak anno. Nem mind volt kreatív, de azért tiszteletre méltó, hogy az ember ennyire furmányos tud lenni. Sajnos a hazugságvizsgálót nem tudtuk kipróbálni, mert ujjlenyomat alapján nem léphettünk be a raktárba :D Vagy mi...

Ez ilyen múzeum nap volt, megpróbáltuk végre megnézni, amit előtte megszerettünk volna. És meg is néztünk mindent 2 nap alatt. A következő hely a Lenin múzeum volt. Itt találkozott Lenin és Sztálin sok sok éve. 1900-ban Lenin úgy nézett ki, mint egy csöves, kellett 10 év, hogy adjon magára és vezéregyéniség lehessen. Tamperében pihennek ezek a múzeumok, a Lenin múzeum nem nagy dolog, önmagában sem olyan marhanagy, de messziről is jönnek turisták csak emiatt. Szóval már valamivel előrébb vagyunk. És voltunk az épületben, amiben több mint 100 éve találkoztak. Hihetetlen, megfogtam azt a kanapét, amin egyszer Lenin aludt. Helsinkiben töltött rajta egy éjszakát. Bujdokolt is Finnországban évekig. Ez egy világvándor volt.

Bár ha belegondolunk mindenki nagy ember, aki fanatikusan hisz abban, amit gondol. Vagy nagy ember lehet. Odajött a kis Karo, újabban rinyál a pasik miatt. Nem értem miért, aki felhívja magához és leitatja nem hiszem, hogy szerelemre vágyik.

Megtekintettük Tampere kimaradozott részeit, a torony szép kilátásból, a könytárat, szép a város ha leszáll az est, ami Persze egyre hamarabb leszáll. Hazatértünk és imádom Eszter ötleteit, az ilyen életben én még esetlen vagyok, de neki vannak ötletei: Ilyen volt az aznapi BUNDÁSKENYÉR is. Eszter jó csaj, lehet vele filmeket nézni. Igazából bármit lehet, rugalmas leány. Alkalmazkodóképes.

N em tudom megosztottam e már kedves olvasóimmal, de nagyon durván megjött a hideg. Minden nap látom a fokokat, otthon 16, legrosszabb esetben 8. Itt pedig -8, néha -10. De napokig ez a tendencia és ennél már nem is nagyon lesz melegebb. A nappali nagyon meleg -3 már fel sem tűnik.
Ugye el lehet képzelni, hogy ami néha-néha leesik hó, az nem tűnik el sehova. Nincs olyan idő, hogy olvadhasson. Porhó, mert össze sem tud ragadni. Hideg van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése