A vigasztalás olyan jól sikerült, hogy napokig rendben van a lány (volt/lesz). Én adtam ki magam :) Erőt adtam. Megosztottam, amivel adtam. Oda adtam a kedvemet is :) Hihetetlen.. Neki jobb lett, nekem rosszabb. Talán mert kimondtam pár dolgot, az életutammal kapcsolatban. Leginkább az zavar, hogy nincs kapaszkodó. Nekem kell rögzítenem a kapaszkodókat is és nagy a felelősség. Én meg mindig el akarok szökni, de fel kell nőnöm.
Nem mondtam még, hogy láttam egy kérget. Csak egy fa kérget. A külső részét, mint normális fát, de fa nélkül. És pár gombát, ami északon nő, a fák oldalában és a finnek szerint hatékony orvosság a rákkal szemben. Alkalmazni is lehetne, ha valóban így van. De ugye pénz beszél. Ez még a Seitseminen Nemzeti Parkban volt, ahol a repülő mókusok ütyködnek serényen. Ám a bejáratlan természettel minden nap találkozhatok. A kapcsolatom a világgal korlátozott. Tisztán látom, hogy magam korlátozom be, csak megint az a fránya hogyan.. hogyan lehet változtatni ha kell.. nem szeretem ezt a szót, ha eljön az ideje. Ez meg olyan mint én: Pató Pál uras.
A természet itt körbevesz. Bármerre mehetsz, vannak utak, útvesztők, de feltalálhatsz saját utakat. Néha vigyázni kell, mert a szintkülönbségek kiegyensúlyozatlanok. Könnyen szakadékkal áll szemben az ember. Mostanában járom az erdőt. Csütörtöktől v szerdától fog majd az a rész jönni, hogy minden nap töltök egy kis időt a vadonban. Nem sok időt és nem is tervezek visszaköltözni a vadonba vagy ilyesmi. A város gyermeke vagyok és az is maradok. Mindig is a nyüzsgés lesz az életem. De életem ebben a szakaszában (ha akarok), tanulhatok nyugalmat, a természet csendje vagy épp zaja áthathat.. ha engedem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése