Keresés a blogban

2010. augusztus 10., kedd

9. nap Top of the honeymoon session.

Hétfő. Ismét suli. Félig meg tudtam hallgatni egy számot suliba menet. A zene hiányzik a legjobban. Hogy üvöltsön a fülembe. Csak diszkréten, de akkor is. Otthon már sziget van :) Írtunk órán egy történetet, amiben megöl egy banánhéj. A mi tanárunk a legjobb :) Rohanás van egész nap kb. Suli után meghallgattunk egy nagyon unalmas nem tudom mit mert valami cég meg iskolafelépítésről szólt. Az otthoniaknak köszönhetően viszont már mindent tudtam ezekről. Szóval nem volt olyan izgi az előadás. Utána kaptunk egy rágó ízű meleg sütit, tej nélkül. Kávé volt, de olyat én nem iszom. Most főzünk. Az itteniek szerintem sörre verik el a pénzük nagyrészét. Vannak nagyon vicces finnek. Ilyen emberi roncsok. Persze találkoztunk Toumas-szal is már sokszor. Először vele a parton, de ma pl a boltban is, mikor bevásároltunk az international dinnerhez. Mindenki vadul sütöget, teszi a dolgát, mászkál ide-oda. Főzés közben írok.. :D Bettina épp most jött be és majd este folytatom a blogolást.
Készülés közben megetettek erőspaprikával. Erős volt. :D Sikerült mosni a lányoknak. Az egy külön vicc szerintem :D

A mosásról később. Most folytatódjon a sztori. Késő van. Hajnal. Mindjárt kelni kell. Az international dinner elég jó volt. Mindenki hozott valami jót. Rengeteget kajáltam. Be kellett raktározni, ki tudja legközelebb hány embertől csórhatok ennyi jó kaját. Mindenféle ingyenkaja. Mi paprikáskrumplit csináltunk. Ez egy kész nyelvtörő a többieknek. Nagyon finom lett. Ki is nyaltam a lábast, miután kb elfogyott. Mindenki csinált valamit. Aztán minden nemzet emberei elő is adtak valami játékot, mókát, dalt, verset. Nagyon tetszett. Volt egy litván kurva által ajánlott mókus a fán, csajok ugorjanak a pasira játék. Nem mindenkinél tetszett..

A végén lévő 2 verseny tetszett a legjobban :D Zseniális volt. A finnek (tulajdonképpen a tanáraink) találták ki. ÁÁÁÁ.. marha jó volt, rengeteg röhögés, taps, ugrálás, stb. Az utolsó előtti játék egy 10 emberes feladat volt. Középen 10 szék, rajta 10 ember. Közte Tsakamis, Peti és én. A feladat az volt, hogy ha indul a móka akkor be kell szerezni a kért tárgyat. Mindig 1-gyel kevesebb szék maradt, szóval valaki kiesett. Az első feladat egy női cipő megszerzése volt. Bettina levette és odaadta :) Mindenki rohant. Aztán egy Vaasa térkép volt. :D Egy csajtól tudtam szerezni, mindenki kirohant a hallba, keresett, kutatott. Peti lefényképezte a térképet és bent maradt:D Aztán jött a fülbevalós nő beszerzése :D Itt estem ki.. gáz. Ez van. És olyan feladatok voltak még, hogy szerezz virágot. Peti hozta a dekorációt valahonnan, Tsakamis kirohant a tenger mellé :D Szerezz egy melltartót :D Andreasnak oda is adták (Jana). A kinél van gumira csak Peet vállalkozott. Na szóval ez elég vicces volt. :D Képek is vannak.

Az utolsó pedig 10 ember a konyhába. Ebben szintén benne voltunk mindhárman. A feladat itt az volt, hogy behívtak szépen egyesével és be kellett állítani az előttünk lévő 2 embert valamilyen pózba. Előttem 2 lány volt. Mikor bejöttem (dirty boy-t kértek) mindenki röhögött :D Thomas (ő egy jóarc német) beszólt, hogy légy önmagad. :D Beállítottam a 2 lányt, kb hogy fogdossák egymást örültem és mondták, hogy jó. Akkor állj be az egyik csaj helyére :D Jaaa, oké. A következő Andreas volt, onnantól meg csak fiúk. Ilyen buzis dolgok. De nekünk az elején még volt fantáziánk. Sörrel üvöltős asztalos képek lettek, mert hát amit beállítottak az volt :D

Corridor party 1st floor.. Nagyon szép nap volt ez is. Egyre jobb, ma volt talán a legjobb. Már csapatként mozgunk. Közben pedig Bettinaerőszakolós éjfélt terveztünk. De csak félig sikerült :D

1 megjegyzés: