Keresés a blogban

2010. augusztus 3., kedd

2. nap

Igazából már a harmadik, csak az elsőt nem vettem teljesnek. Azt hiszem sokat kéne írnom.. úgy egyébként, és az itteni dolgokról, a mai dolgokról szintén. De annyira nem szállt meg az ihlet. Nem reggel írom a blogot szokásomhoz híven, szóval ez azért árulkodik valamiről. Ma is csináltunk egy partit én voltam az utolsó aki ébren maradt, és Kathrin. Ő német, aranyos, kezdünk összemelegedni páran. Vannak már "titkaink" vagy inkább közös dolgaink. Ma megint buliztunk, persze Peder erőltette, de azért a magyarok tartják a lelket. Ma mindenki megjött. Ma volt a hivatalos megjövő nap :) Vicces dolgok is történtek.

Ismét mentünk mászkálni, sétáltunk. Persze a reggel messze volt, szóval annyira nem emlékezhetek. De beszéltem kicsit az otthoni szerettekkel, veletek :)

Kezdek hozzászokni a totál angol beszédhez. Fura, már ha magyarokkal beszélek is angolul akarom folytatni. Megjött ma Zsófi, és megismerhettem személyesen. Andreas tűnik a legnagyobb baromnak eddig. Bírom, bár a mondataink nagy része még mindig never mind-dal végződik. Ma sok embert megismertünk. Minden ajtón bekopogtunk, hogy összeszedjük az embereket a közös belvárosi sétához. Meglepően sokan jöttek.. Ez elég jó volt, majdhogynem egy kezdet mindenkinek. Rengetegen voltunk és kicsit benne volt a kezünk, a görög meg mi a 2 magyar mentünk oda mindenkihez, beszéltünk pakisztániakkal, egyéb fekákkal, sárgákkal. Mindenféle előítélet nélkül. Megismertem Zsófi családját és ő pl 2 japánnal, vagy legalábbis ferde szemű baráttal fog lakni Tamperében. Azt hiszem ideje közölni a nap nagy hírét. Megkaptam a szobatársam. Egy német és Benjaminnak hívják. 25 éves és én fogom vezetni az erasmus útján.

Hallottam, hogy úgy viselkedek, mintha mindent tudnék about the language course, valóban??

Ma is tettem a hírnévért. Megismerkedtem egy cseh lánnyal (ma rengeteg cseh jött) előtte elég lekezelő volt. Bemutatkoztam és kérdezte, hogy te vagy a híres attila? Mert hallottak rólam a pustipartyról :D Jaaaaaa... elnézést. Ez azért elég jó. Peet elhiteti mindenkivel, hogy a magyarok buzik. Én pedig az ellenkezőjét. Nyehehe.. de ez az én blogom. Lehetek nagyképű, nem?

Ma is sokat hallottunk más országokról. Hamarosan kezdődik a nyelvtanfolyam. Izgatottan várom. Csak a keléssel lesznek gondok. Ma mászkáltunk, ettünk az egyetem kajáldájában, kedvezménnyel :) De kb csak zöldséget, mintha NYULAK lennénk. És láttunk igazi nyulat is.

Andreas bérelt bicajt, filóztunk mi is, de 3 hétért az a százsok euró nagyon sok. Ma is kaptak sokan pálinkát, csak h ismerjék a magyar dolgokat. Szerintem már félnek tőlünk. Megint nem emlékszem miket tettünk ma. Talán főleg a többiekkel ismerkedtünk, meg a Vaasai tengerparttal, a víz mellett. Estére jött a Corridor party :D Megcsináltuk. Azt hittük csak Peet jön, de nem. Kezdetben a göröggel ittunk, aztán körbenéztünk, hogy mizu. Mi alkotjuk a partit, aztán végül is rengetegen lettek. Van pár kép is, de muszáj lesz mindenkitől benyúlnom.

Nem jut eszembe más. Most legalábbis.. És nagyon kellene aludni, baszki. Szóval majd leírom amit azt hiszem kihagytam!

1 megjegyzés:

  1. Ati! Mennyi pálinkát csempésztél te ki? Azért nem volt ma a teszkóba'?

    Tetszik a blog!;) Így tovább!

    VálaszTörlés