Keresés a blogban

2010. augusztus 11., szerda

10. Nap

Semmi rossz. Remek nap volt ez is. Keltünk, mentünk suliba. Futást terveztem, legyen már valami edzés. Elindultam (egyedül) a zenével. De eszembe jutott még időben, hogy ma kelleni fog a kódom a sulis géphez, ami egy itthoni papíron van. Mások rosszabbul jártak és messzebbről futottak vissza érte. Végül csak futni kellett :D

Olyan volt a suli mint szokott, csak más helyen ettünk és számítógépet is használtunk. Suli után haza. Kis pihi. Épp elég a kajára :) Aztán finn szauna est :) 17től 23ig kb. Elég jó volt, a csávó akihez mentünk énekelt is nekünk, meg zászlót avatott. Szauna tenger. Szauna tenger. Ez még 2szer. Aztán halat ettünk, maradjanak azok az izmok és jöttünk haza szintén busszal, ahol már halálra merülten mindenki aludt. Kivéve minket. Most pedig készülődik mindenki. Valami van a levegőben, mindenki bevásárolt és rá van hangolva a dolgokra. A fáradtság ellenére. Eddig itt vagyok.

Kicsit részletesebben: Olyan 40km-re jöttünk el Karppi nevű helyre. Minden ház bordó, vagy nyomi sárga színű. A Balti tengerben mártózhattam 4szer, jó magas hőfokok után ugrás a tengerbe. Alig sós egyébként. Nagyon jó volt. Mindenki kimerült amennyire csak tudott. Páran 2 Péter, jézus és én átmentünk a szemben levő szigetre. Ennyire vadak vagyunk :) Szikla szélen álltunk fújt a szél, körbevett a tenger. De mindenhol partot is láttunk. Felejthetetlen élmény. A többit elfelejtettem :)

Most kint vannak a többiek, hulla fáradtak. De kint vannak és ez tök jó. Lépcsőznek páran. Meglátjuk. Most elmegyek fürdeni aztán csatlakozom (kicsit), vagy sokat, helyzettől függően.

1 megjegyzés:

  1. Nekem ez a kedvenc bejegyzésem. Szauna-tenger-szauna-tenger. Jaaaj de jó lehet az. És még Jézus is ott van.
    Mi most csillaghullást néztünk, biztos nálatok is szép az ég.
    Na alszom, az a baj, hogy napközben nem engednek ide írni. Jó éjt:)

    VálaszTörlés