Ez elég jó volt. A második itt töltött nap így zajlott: felkelés, teendők, elalvás. Neee, it's not like that. A görög ne igent jelent :D Zajlanak az ismerkedések, rengeteg kultúrátmegismerhetünk.. elég jó.
Kicsit szétszórt vagyok, mint általában, a 2. bejegyzésembe már rakhatnék normális kicsit komplexebb képet, de nem fogok. Elmondom, ahogy átéltem, az szerintem pont eléggé fejezi ki az itteni életet.
Neten beszéltem a többiekkel reggel :D A hülye gyerekek 5 percet nem bírnak ki net nélkül (én sem). Köszönet anyukámnak, és apukámnak, hogy lehetővé tették, hogy én is lóghassak a neten és megtartsam a közös haladást. Már csomó ember felrakott képeket a netre. Elég jók.. Gyönyörű a táj. Körbe vagyunk véve vízzel. Imádom.
Reggel felkeltünk, körbenéztünk, összeszedtük egymást. Jó, hogy most írok, mert kb már most nem emlékszem a tegnap reggelre. Szóval összeszedtük egymást, aztán fogalmam sincs mit csináltunk, valakitől majd megkérdezem :) A belvárosba még be se mentünk, de szerintem ezen a szigetrészen is megcsináljuk a hangulatot. Fiatalokat alig látni. Tele van minden öreggel, meg gazdag nyugodt emberekkel. Senki sem siet (azt hiszem a magyaroknak ezt is meg kéne tanulnia). Minden házhoz van egy csomó létra. Hogy minek, azt nem tudjuk pontosan. Rengeteg létra van, ez is amolyan finn hagyomány :)
Épp most kezdett esni, itt hétfő reggel PONT 7:59 van, mire leírom a mondatot valószínűleg már 8 óra :) Szóval az élet elég jó. Szeretjük ezt csinálni, azt hiszem én is azok közé tartozom, akik összetartják, vagy inkább segítik a csoportot. Emlékszem a rengeteg beszélgetésre, amikből megtudtam annyi mindent erről. És szinte már sajnálok minden napot, ami elmúlik. Van itt mindenféle ember. A legjobban az tetszett, amikor Andreas megjegyezte, hogy 8an vagyunk (4 lány 4 fiú) és senki sem dohányzik. Szintén nagyon nekem tetsző, pedig pl Görögországban 10 emberből 9 dohányol. Muhaha.. A viccek is hasonlóak, bár ezt tudtam már. Szóval van egy csomó görög (3) és minden után aludni akarnak, vagy csak pihenni (az náluk alvás), nagyon ráérősek és nagyon lassúak :D Nyugodt nép. Evés,úszás, pihenés után pihenni akarnak...
Nagyon jóféle. Tegnap (ami ugye az első normális itteni nap) jöttek még mindenhonnan. Lehet, hogy nem leszek annyira pontos, de jött olasz, szlovák.. kaptunk még 1 Peder-t, aki tud magyarul :) És hozott szalámit a partira, de ezt majd később. Szóval összeszedtük egymást a nyugodt görögökkel, szlovén Hojkával, magyar Peterrel, már szégyent hoz a magyarokra, annyira buzi. De szerethető. 8-an elmentünk sétálni, vettünk ezt-azt, lerendeztük a megbeszélt tartozásokat, felkészültünk lélekben a pustipartira. Ettünk pizzát (én nem, hogy spóroljak, de amint kihozták a pizzákat már megbántam. :D ).
A szóviccek is mennek állandóan. Természetesen, meg a jópofa,de amúgy nem alaptalan dolgok a nemzetekről. :) Mindenki 11kor reggelizik. Szintén anyukámnak köszönhetően még én is tudok :) Az ágyamon nincs huzat, se párna. Nem izgat annyira.
Megjött Murph kisasszony, igazi angol :) mindig figyelek, imádom, ahogy beszél. Kb megértjük egymást egyébként, de azért van 1-2 üresjárat, aminek a "never mind" a vége. Neki van a legszebb akcentusa, a partira jött egy olasz, neki meg elég vicces.. Ő az első a rengeteg emberből aki dohányzik. Rengetegen vagyunk és rengeteg féle angolt beszélünk :) én Az original angolért vagyok oda, a többieket csak értem, Hojka viszont azt imádja nézni, mikor magyarázok valamit angolul. Néha tényleg vicces. Fogalmam sincs, hogy kell blogot írni, sajnálom az összeszedetlenségemet. Később biztos bánni fogom, még megpróbálom élvezni a dolgokat. Találkoztunk ismét Laurával, a tutorral és Janát várta, ekkor jöttünk vissza a sétából (beszerzésről). Beültünk pizzázni, ahogy már említettem, aztán a 8 ember 3 görögje egyből, jó.. akkor most pihenünk másfél órát. Én a filmezés mellett voltam. Bicajt még nem szereztünk, de elvagyunk még nélküle. Pedig kb most lehetne. Bár fürdeni is csak most lehetne. Szóval folytatom. Mentünk Murphy-hez filmezni (laptop méret alapján), de Peet gépét használtuk végül. Megnéztük a kedvenc filmem, Peter, Hojka, Jana, én, Emmi. Janát összsszedtem a film előtt, pizza után, azt mondta megy a többiekhez. Mi voltunk a többiek. Emmi tud sörnyitóként üzemelni. Mindenki fél tőle :D Film után kis pihi.. De neeeeem. Mentünk inkább fürdeni, élvezni a Vaasai tengerpartot :) kis finnekkel.. Egyem a szívüket. Van tehát spanyol (barssssszelona pöszééén), már 2, mert találkoztunk még eggyel a séta, fürdés után. Elég jó, 10en voltunk már kb de ugye rengeteg az ötlet, csináljuk ezt-azt, szóval csinálunk is ezt-azt. Nehogy már kihagyjunk valamit Andreas a görög is jött 20 perces késéssel :)
Vaasa a legnaposabb városa Finnországnak!
Ezt ki kellett használni. Kb 15 percig sütött a nap, egyébként felhős, csodálkozunk a többiekkel, hogy ha ez ilyen, milyen lehet a többi. Jönnek az emberek, már kb össze sem tudom szedni hány helyről vagyunk. Fürdés után megrendeztük az első hivatalos partinkat. A pustipartit. Nálam. A pusti görögül jelenti a buzit. Mindenki tudja már minden nyelven, hogy hogy kell valakit lebuzizni. Ez az első, amit megkérdezünk, aztán jön a mit tanulsz, hány éves vagy. Hojka a legöregebb. Jó, hogy nem tud magyarul :D A nálamparti jónak bizonyult, van egy ajtóm a szobámból a kertre, szóval, aki dohányol annak kedves szoba lehetne, én csak örülök, mert 2 bejárattal nem olyan könnyű kizárni magam. Eltűntem partiról már azt hitték meghaltam. De háhááá... Nem. Járkáltam már a tetőn, megmutattam milyen a magyarok istene.. inkább isten ostora. Mindenkit itattunk jóféle pálinkával, mindenki kivolt tőle.. Undoríító: ez volt a legtöbb vélemény, de Peettel mindenkit felvilágosítottunk, hogy nyugíí, minden bajod meggyógyul tőle. Nyehehe.
Fontos infó a finnekről. Ritka ha valakinek van kerítése. De függönye senkinek sincs. Mindenhova belátni, első nap úgy éreztük, mintha minden vacsorára mi is meglennénk hívva. A létra állandó, lehet, hogy kerítés helyett használják.. Ilyen fél létrák is vannak, se eleje, se hátulja. Valamikor varázsolok ide képet, hogy könnyebb legyen elképzelni. Loptam bazsalikomot, ha már van borsom, meg paprikám :)
Na ez lett aztán a hosszú értekezés. Írom kb ami eszembe jut. Szétszórt a világom? Meg lehet vitatni, meg lehet osztani velem.
Most jön az, hogy Írnom kell az otthoniakról, rólatok. Szeretem kis hazámat. Titeket is vele együtt! A nyelvünk a legszebb a világon. Egyedi és nekünk vannak a legszebb lányaink. Bocsásson meg mindenki, akire nem tudok elég időt szakítani, elég nagy itt a fejetlenség néha. Nincs idő szusszanni sem (ha élsz..), a görögök persze nem így vannak. :) A persze egyébként finnül valami nagyon csúnyát jelent :D Ebből még történhet valami vicces..:D Szóval ne haragudjatok ha lassan, vagy viszonylag ritkán írok. Ide fogok értekezni és akkor tudhatjátok, hogy erre mizu és kérek persze válaszokat, stb. Azt hiszem ilyen fejetlen lesz a kurzus további része is. Már egyre többen leszünk, hivatalosan ma (hétfőn) van az érkezés :) Eddig végülis a semmittevés zajlott, de megfelelő társasággal persze nem olyan nehéz. Továbbá Köszönöm az építő jellegű hozzászólásokat. Közösségi oldalakon aki leleményes fellelhet pár képet a csapat tagjairól, valamint a tájról. Linkelek, ha valaki szeretné.
A sötétről később írok (nagyon tetszik egyébként) és most világos. Azt hiszem ennem kéne.. és pihenni egy kicsit.
1) no! hát engem nagyon érdekelne például hogy tud emmi sörnyitóként üzemelni?:D - simán foggal mint nálunk? vagy mondjuk valami különleges alakú füle van, ami ráadásul beton kemény?:D
VálaszTörlés2) majd ha tamperébe érsz és biriglit akarsz akkor szerezz szöges kereket:D háháá ('anélkül nem megy :D ")
Hojka levideózta, szóval feltehetem ha megszerzem. Persze nem tudom még, hogy hogy kell. De simán foggal. Mindenki másnak fájt.. A füle normális. A melle orbitális, de a keménységét nem tudom. Tudom, filóztam már a szöges kereken :D
VálaszTörlés